Bénye: +36-29/434-125
Bénye-Káva Általános Iskola
Káva: +36-29/432-933

Hírek archívum ❘ 2021-2022

◂ Vissza
Recsken jártunk
Megjelent: 2022. 06. 23.

Május 20-án tanulmányi kirándulás keretén belül kihelyezett történelemórát szerveztünk iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói számára Recskre, az egykori haláltábor helyén álló Nemzeti Emlékhelyre.


Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg az a szándék, hogy az intézményünkből elballagó diákok itteni éveik során – 7., illetve 8. osztályosként – iskolai keretek között tegyenek látogatást Budapesten Terror Háza Múzeumban, valamint a Malenkij robot Emlékkiállításon, illetve az egykori recski haláltáborban is, amellyel elmélyíthetik tudásukat a kommunista diktatúra magyarországi történéseivel kapcsolatban.

Miután a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása végre lehetővé tette, idén meg is szerveztük az első ilyen tanulmányutat. A 7. és a 8. osztályos tanulókkal Recskre utaztunk, ahol tárlatvezetéssel egybekötött, kihelyezett történelemóra keretében ismerhették meg alaposabban a Rákosi-korszak idején működő bolsevik-kommunista táborrendszerek – azon belül a recski haláltábor – hétköznapjait, valamint az internálások emberi tragédiáit.

További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Történelmi győzelem
Megjelent: 2022. 06. 23.

A helyszínen láttuk a történelmi győzelmet!

Kihasználva a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nagyszerű kezdeményezését, iskolánk is igényelt jegyeket a június 4-i Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Az MLSZ-től 45 gyermek- és 5 kísérőjegyet kaptunk, így éppen ötvenen láttuk a helyszínen a bravúrt, Anglia legyőzését.

A mérkőzés az UEFA korábbi büntetése értelmében zárt kapuk között került megrendezésre, ám egy kiskaput kihasználva sikerült elérni, hogy 14 év alatti gyermekcsoportok – felnőtt kísérőikkel együtt – mégiscsak a helyszínen szurkolhassanak. Így adódott lehetőség, hogy iskolánk is jegyigénylést nyújtson be, amelyet nagy örömünkre be is fogadott az MLSZ. Az életkori korlát miatt a nyolcadikosok, illetve néhány hetedik osztályos alapból nem tudott sajnos jönni, a maradék helyek viszont pillanatok alatt beteltek.

A mérkőzés éppen a Nemzeti Összetartozás Napjára esett (június 4.), így egyfajta lelki többlettel is mentünk ki a meccsre. A válogatott játéka egyöntetűen magával ragadott mindannyiunkat, különösen úgy, hogy Szoboszlai büntetőből szerzett góljával végül a győzelem is összejött, így 60 év után sikerült újra legyőzni Angliát. Kicsinek és nagyoknak egyaránt hatalmas élményt jelentett a mérkőzés és persze a győzelem.

Hajrá Magyarok!


További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Mesenap
Megjelent: 2022. 06. 23.
Az idei tanévet Mesenappal búcsúztattuk. A hatfejű sárkányunk minden fejét le kellett győznünk, mert a tanulás, gondolkodás nem az erőssége. Rest is szegény, amivel szintén nem mutat jó példát. A gyerekek csapatokban oldották meg a mesekihívásokat, aranyhalat horgásztak, mesekifejezéseket soroltak, mesét szőttek, mesetesztet oldottak, ügyességi játékokat játszottak.
Mindeközben, reméljük, magukban is legyőzték a tanulásban rest vonásokat. A sárkány szájára mindenesetre felkerültek a lakatok.

És jöhet a VAKÁCIÓ!


További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Vargha Gyula Szavalóverseny
Megjelent: 2022. 05. 09.

Iskolánk Vargha Gyula Szavalóversenyen vett részt, amely 14. alkalommal került megrendezésre. A kávai születésű költő emlékére életre hívott rendezvénysorozat minden évben három iskola diákjait inspirálja, hogy verseket tanuljanak, szavaljanak. A szavalóversenyen díjazott gyermekeinknek szívből gratulálunk, és minden résztvevő tanulónak további kitartó lelkesedést kívánunk a költészet szépségeinek felfedezésében!

Díjazottak:

ll. hely: Buday Kristóf
lll. hely: Szakács Gábor
Különdíj : Sebők Csabi
Különdíj: Bódi Luca
lll. Hely + Különdíj: Kovács Gyöngyvér
Különdíj: Fábián Dóri
l.hely + Különdíj: Fábián Kata
Különdíj: Dudás Doroti
Különdíj: Kiss Ancsi
lll.hely: Fekete Zsófi
Különdíj: Elballagott diákunk, Losó Dolina

Gratulálunk a versenyzőknek!


További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Angol nyelvű versmondó verseny
Megjelent: 2022. 04. 20.
Idén március 24-én, két év kihagyás után újra megrendezésre került iskolánk angol nyelvű versmondó versenye, melyre negyediktől nyolcadik osztályig vártuk a tanulók jelentkezését. A negyedik osztályosok ugyanazt a verset szavalták, míg a felsőbb tagozatosok korcsoportjuknak, angoltudásuknak megfelelő szintű verseket választottak és mondtak el. Nagyon elégedettek voltunk az előadásokkal, végig izgultuk velük a versenyt és igazán örültünk, hogy a jelentkezők bátran előálltak és elmondták a verseket.

I. helyezett(megosztott):
Fábián Kata – 6. osztály – felkészítő tanára: Fürjesiné Ferencsik Ibolya
Gáspár Boldizsár – 5. osztály - felkészítő tanára: Jurus Judit

II. helyezett:
Kovács Sára Szófia – 6. osztály - felkészítő tanára: Fürjesiné Ferencsik Ibolya
Kovács Gyöngyvér – 4. osztály - felkészítő tanára: Jurus Judit

III. helyezett:
Hován Botond – 8. osztály - felkészítő tanára: Jurus Judit

Gratulálunk a versenyzőknek!


További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Elektronikus beíratkozás
Megjelent: 2022.04.13.

Tisztelt Szülők!

Mint ahogy már tájékoztattam Önöket, mód van rá, hogy a tankötelessé vált gyermekeket elektronikus ügyintézéssel is be lehet íratni 1. osztályba. Ehhez az alábbi segédletet a lenti tájékoztatóra kattintva találják.

Szabó Lászlóné intézményvezető


A PDF fájl megjelenítéséhez Adobe Reader program szükséges!

∇ Mentés ⚍ Megnyitás új lapon
Beíratkozás
Megjelent: 2022.03.28.

Tisztelt Szülők!

Az első osztályosok beiratkozásához a fontos tudnivalók az alábbi dokumentumok tartalmazzák.


A PDF fájl megjelenítéséhez Adobe Reader program szükséges!

∇ Mentés ⚍ Megnyitás új lapon
HIRDETMÉNY
Megjelent: 2022.03.28.


A PDF fájl megjelenítéséhez Adobe Reader program szükséges!

∇ Mentés ⚍ Megnyitás új lapon

Sztrájk
2022.03.11

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Bénye-Káva Általános Iskolában 2022.03.16-tól NEM LESZ SZTRÁJK. A tanítás a megszokott rendben folyik.
Ha a gyermek nem jelenik meg az iskolában, az mulasztásnak minősül. A mulasztást szülői igazolással (3 nap terhére) vagy orvosi igazolással lehet igazolni.

Szabó Lászlóné intézményvezető
Hittanoktatás éve 2022
Megjelent: 2022. 03. 09.

A PDF fájl megjelenítéséhez Adobe Reader program szükséges!

∇ Mentés ⚍ Megnyitás új lapon


A nyilatkozat itt elérhető és letölthető: Nyilatkozat
Boldog Karácsonyi ünnepeket!
2021.12.24

Kedves Gyerekek!

Eljött az adventi naptár játékunk utolsó alkalma.
Ezen a linken egy mesét hallgathattok meg, ami kicsit a karácsonyról, kicsit az ajándékozás öröméről és nem utolsósorban pár kis manóról szól.
Mindenkinek Áldott, Boldog Karácsonyt Kívánunk!


Link:
https://drive.google.com/file/d/1cVkfH8dIXa_KDAMFWxG37vtYO97DLqdu/view?usp=sharing
Boldog Karácsonyi ünnepeket!
2021.12.21


A linkeken elérhető iskolánk karácsonyi műsora, az alsósok Mikulás műsora és a Mikulás futás.
Link:
https://drive.google.com/drive/folders/1YG4gX1jA-1pRmdxF_hj5e3i_EZhdQ33J

https://drive.google.com/drive/folders/1bWqc8KSvv6aw4lZbfx4TTrdiqsyI14PD?usp=sharing
Varázsolj mosolyt egy társad arcára
2021.12.01

Kedves Gyerekek!

Mind a gyerekek, mind a szülők körében egyre népszerűbb az adományozás.
Elmondhatjuk, hogy Káván elérjük az egy gyerekre jutó egy doboz átlagot.
A legtöbb szép, igényes csomagolású.
Átérzik a gyerekek, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó.
Az adománygyűjtés December 6-ig tart. 7-én szállítják el ajándékainkat.
Addig is várjuk a megunt, de szép, jó játékokat.
Kérjük, hogy a csomagokra mindig írják rá, hogy milyen korú és nemű gyerkőcnek való.
Angol Nyelvű Betűző "Spelling" Verseny
Megjelent: 2021. 12. 01.
Idén újra megrendezésre került iskolánk hagyományos Angol Betűző Versenye, amelyre sok lelkes diák jelentkezett a 4-8. évfolyamból.
A hetekkel korábban elkezdett felkészülés érezhető volt a gyerekeken, akik nagyon ügyesen helyt álltak mind az írásbeli, mind a szóbeli megmérettetésen.
A verseny végén mindenki örömmel és valamilyen kedves ajándékkal távozott és remélhetőleg jövőre újra visszatér majd.

A 2021. november 25-én rendezett verseny dobogósai:

I. helyezett: Kovács Sára Szófia 6. osztály
II. helyezett: Ujj Regina 7. osztály
III. helyezett: Hován Botond 8. osztály

Gratulálunk a helyezetteknek!

Képek elérhetők a Képgalériában
Link: Képgaléria
Tájékoztató egészségvédelmi szabályokról
2021.11.22


A PDF fájl megjelenítéséhez Adobe Reader program szükséges!

∇ Mentés ⚍ Megnyitás új lapon

Köszönjük a B&K KFT.
2021.11.12
Köszönjük a B&K KFT. adományát, egy-egy kézfertőtlenítő adagolót, amelyet iskolánk két épületében helyeztünk el.
Pályaorientációs nap
Megjelent: 2021. 10. 20.
Az aradi vértanúk - október 6.
Megjelent: 2021. 10. 13.
Magyar Népmese Napja
Megjelent: 2021. 10. 12.
2005. óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket. Iskolánkban ezen a napon mindig valami meglepetéssel készülünk a gyereknek.
Ez alaklommal sok kisgyerek beöltözött valamilyen mesehősnek.
Orlik Ilona, iskolánk új magyar tanára Káván egy csodálatos foglalkozást tartott, melyen elmesélte a csillagszemű juhász történetét.
Ő a Pompás Napok nagykövete, így nagyon ért a mesékhez és a meséléshez.
Nagy élvezettel hallgatták kis diákjaink a mesét.
Az előadáshoz kapcsolódva technika órán mesetarisznyát készítettek a gyerekek, hogy még tovább maradjon gondolataikban a mesék csodálatos világa.
A népmese napjához kapcsolódva a kávai kultúrfelelős meghívására meseillusztrációkat készítettek a gyerekek, melyek nagyon jól sikerültek. Ezek a rajzok ki is voltak állítva a könyvtárban.
A következő héten Panni néni meglepte egy kis jutalommal a szorgos kezű gyerekeket.
Minden rajzoló csokit, üdítőt, színes tollakat kapott, illetve a másodikosokat pizzával is megvendégelte. Emlékezetes marad tanulóink számára ez év szeptember 30-ája.
További képek elérhetők a Képgalériában és a Facebook oldalunkon.
Link: Képgaléria, Facebook
Dokumentum
Megjelent: 2022. 06. 23.

Tisztelt szülők, kedves diákok!


A következő tanévben is indulnak zenei szakkörök. Aki szeretne jelentkezni, letöltheti a jelentkezési lapot, majd a kitöltött változatot küldje vissza a megadott postafiókcímemre!

Link: Dokumentum

Címem: kallosangelikanyh@gmail.com

Mindenkinek boldog, pihentető nyarat kívánok!

Kallós Angelika szakmatanár


Copyright© Lőrincz Tímea 2015. Minden jog fenntartva.